Az ejtőernyősök számomra zavarodott UFÓ-kat jelentettek, akik nem egészen vannak kibékülve az életükkel. (Mert épelméjű ember ilyet nem csinál, ugye.)
Főleg nem Én.
Aztán egy szép júliusi napon egyik barátnőm felhívott, hogy elkísérem-e Dunaújvárosba, mert ugrik. Le. Helikopterből.
Gondoltam ő sem normális, de hétvégi programnak ez is jó lesz, miért ne mennék.
Repülni amúgy nagyon szerettem már akkor is, így felkísértem a helikopterre. Fent a magasban szép sorban mindenki kiugrált a gépből, ki egyedül, ki emberrel a hátán, amíg végül egyedül maradtam fent ( na jó, a pilóták sem ugrottak ki).
Ott döntöttem el: Jövööööök madarak!!!!!!!!!
Szerettem volna valami alkalomhoz kötni a nagy napot, így pont jól jött augusztus 5.-e a névnapom, ezt kértem ajándék gyanánt. Végül 9.-e lett belőle, ez esett hétvégére. Az én Ugrásom itt volt a szomszédban, Siófok mellett, a Kiliti repülőtéren.
Pilótámat Szöllősi Jánost (alias Szöllő-t) már barátnőm ugrásáról ismertem és bíztam benne (idén meglesz az 5000.-ik ugrása, Vérprofi!!!!!!!!!!!!!!
Megkaptam minden oktatást, szerelést, csatolást, hevedert, aztán betámadtuk a Mi-8-as helikoptert. Azóta sem nagyon akarja elhinni senki, de egyáltalán nem izgultam. Semennyire. (Én sem értem.) 3000 m-en összecsatoltunk, majd még 500 m és ZUTTY. Leírhatatlan milyen a Zuhanás. Csodás. De felesleges ragozni, mert úgysem lehet.....
Mikor kinyílt az ernyő, mint egy rongybaba úgy éreztem magam, hirtelen felrántott az ernyő, aztán jött a csend és a fantasztikus rálátás a Balatonra. Megkaptam az ernyő irányítását egy kicsit, majd a kitűzött célhoz simán, lábon érkeztünk.
Már akkor tudtam, hogy jövök még, de azt nem, hogy ennyire hamar. Aki látta a felvételt rögtön beleszeretett ebbe az őrültségbe, és két barát rábeszélt, menjek velük, mert ők is ki szeretnék próbálni. (Nem nagyon kellett koptatni a szájukat.)
Következő héten Szöllő felesége Edit, már ismerősként üdvözölt, Akkor hárman indultunk neki az Élmények Élményének, amibe nekem Szöllő rakott egy kis csavart is, mondván én már voltam, ne legyen olyan unalmas ( :-) :-) :-) ), így mi hátrafelé ugrottunk ki a gépből. Na ez egy kicsit bevallom parás volt, de amint kiugrottunk, már minden a legnagyobb rendben volt. (Persze most mindenki hátrafelé tervezgeti a második ugrását :).)
Az érkezés most is tökéletesen sikerült, és igen................. szeretnék még ugrani!!!!!!!
Mindenkit bíztatni tudok csak, hogy próbálja ki a Szabadesés csodálatos érzését, vagy ha már próbálta menjen újból, mert tényleg nincs két egyforma ugrás!!!