Tandem.hu
Tudatos Tandemugrók Oldala

Tandemugrásom - Pálfi Ferenc

hétfő, 23 augusztus 2010 00:00
Published in Tandemugrásom

Így kezdődött.

Pálfi Ferenc, 63 éves mérnök vagyok és 2009 karácsonyára egy tandemugrásra szóló ajándék utalványt kaptam gyermekeimtől. Hát mit mondjak: örültem is és egyben szorongás fogott el, hogy amire lelkem mélyén vágytam az most kézzel fogható közelségbe került. Az igazsághoz tartozik, hogy mindig azt mondtam, csak akkor ugranék ki egy repülőből, ha más módon nem menthetném meg az életemet, mondjuk kiszabadulna egy oroszlán a ketrecéből a repülőn. Ugyanakkor ott bujkált bennem a nagy vágy, hogy úgy repüljek ég és föld között szabadon, mint a madár, kipróbálva a szabadesés akkor még számomra ismeretlen érzését. Talán nem léptem volna meg egyedül ezt a lépést - maradt volna egy beteljesületlen álom - de hála gyermekeimnek – feleségem szerint - meggondolatlanságuknak „a kocka el lett vetve.”

Tandemugrásom - Kovács Gyöngyi

csütörtök, 18 szeptember 2008 00:00
Published in Tandemugrásom

Kovács Gyöngyi vagyok, kamaszait nevelő 39 éves diplomás ápoló, aki 2008. 07. 27-én tandemugrást hajtott végre 3000 méterről, egy szuper kis Cessna repülőgépből. Ez az ugrás elemi erővel kirántott a "munkamániás és önfeláldozó anyaállat" szerepből.

Tandemugrásom - Leiti Szilvia

péntek, 17 október 2008 00:00
Published in Tandemugrásom

Leiti Szilvia vagyok,a dunaújvárosi repülőtéren immár egy hónapja büfés és gondnok. Igazából a repüléssel,már 20 éve jó barátságban vagyok. Most 2008 okt. 11-én ugrottam életemben először.

Tandemugrásom - Csatári Ági

péntek, 17 október 2008 00:00
Published in Tandemugrásom

Ágó vagyok, 34 éves elvetemült csajszi :-), és 2008. augusztus 10-én egy nagy álmom vált valóra. :) Mindig is imádtam a repülést, ugyan eddig csak az utasszállító repülőgépekkel kerültem magasba, de talán Édesapám vére 'ütközik ki' bennem, aki vadászpilótaként 'karcolta az égboltot' egykor, mert legszívesebben szinte mindig a magasban lennék. :)

Tandemugrásom - Kárpi Szabolcs

hétfő, 26 január 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Sziasztok, gondoltam megosztom veletek én is tandemugrásos élményemet!

Kárpi Szabolcs vagyok 20 éves főiskolai diák, a tandemugrásom az agyamban néhány éve született meg, először csak anyuékat kértem, hogy egész évben nem kérek semmi ajándékot de had menjek már el egyet ugrani :)

Tandemugrásom - Rizsavi István

szerda, 28 január 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Rizsavi István vagyok 43 éves Budapesti kerékpárműszerész! Engem is régóta a bűvkörébe szippantott a repülés, és a hozzá kapcsolódó minden tevékenység. Már a sorkatonai szolgálatom alatt vonzódtam az ejtőernyőzés iránt, de ott valahogy elkerült a szerencse, hogy igazi ejés legyek.

Tandemugrásom - Vass Csaba

péntek, 08 május 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Vass Csaba vagyok, 29 éves. 2009. április 5.-én, egy régi álmom teljesült…

Reggel óta a Tankcsapda Szabadon című száma járt a fejemben (fújom a szárnyalás dalát, érzem a lét lehelletét...). A reptéren színes ruhákba öltözött ejtőernyősök készülődtek a következő ugrásukhoz. A hangulat laza volt, csak én éreztem feszültnek magamat.

Tandemugrásom - Noll Eszter

csütörtök, 04 június 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Egy győztes háború

Tulajdonképpen a mérhetetlen szabadságvágyam vitt rá e szörnyű tettre. Rettegtem a magasságtól, a gondolatától is, hogy elhagyjam a biztos talajt a lábam alatt. De hát az élet tele van kihívásokkal, és én nagyon utálom, ha bármi korlátoz a szabadságomban. Az, ha az ember valamitől fél, az a legdurvább korlátozás. A rettegés börtön. Béklyó. Az én szabad lelkem ezt nem viseli el. Szóval “le a félelemmel, én akarok lenni az úr a testemben” felkiáltással felemeltem a telefont, és bejelentkeztem az ugrásra. Ez volt az első nyertes csatám a harcban, és máris oldódott a félelem.

Tandemugrásom - Palágyi Gergely

szombat, 13 június 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Palágyi Gergely vagyok, a Dunaújváros melletti Nagyvenyimről. Első ugrásom 2009. május 16-án volt a kisapostagi reptéren. Már nagyon régóta készültem rá. Nagyvenyimről, a házunk teraszáról lehet hallani a helikopter "zaját", valamint látni az ejtőernyősöket. Először leginkább a helikopterezést szerettem volna kipróbálni, de aztán láttam egy videót egy kisapostagi ugrásról. Akkor eldöntöttem, hogy mennem kell. Mivel az ihlet valamikor télen jött meg, ezért tavaszig várni kellett. A harmincadik születésnapom március 16-án van, gondoltam ez lesz aztán a felejthetetlen szülinapi ajándék. Pont 2 hónap telt el, és kint találtam magam a reptéren. Azt nem tudtam előre, hogy ki lesz a tandempilótám, de a sors gondoskodott a legjobbról: Kovács János.

Tandemugrásom - Borbély László

szombat, 13 június 2009 00:00
Published in Tandemugrásom

Június 6-án ugrottam életem első tandemjét Dunaújvárosban Cserpák Csabával. Ahogy a videón hallhatjátok "kurva jó" volt...

Alig várom a következő alkalmat. Láttam egy nagyon jó videót a youtube-on, ahol egy Olivér nevű srác a hátára veszi a pilótát és kiszaladnak a MI-8-ból… LEGKÖZELEBB OLYAT AKAROK ÉN IS!!! Ki van próbálva: 90 kg-ot elbírok! Csak az a baj, hogy közel 2 m vagyok és félő, hogy a pilóta be ne verje a fejét az ajtófélfába és úgy essünk ki, hogy ott van elájulva egy "sas" a hátamon...

1. oldal / 2

© 2017 Tandem.hu
Készítette: tarhely.hu