Pilótámat hamar megtaláltuk, aki "Bé" néven mutatkozott be. Rutinrókának nézett ki, aki szinte hazajár a levegőbe, és mindent elmondott az ugrással kapcsolatban. Több mint 2300-szor ugrott, ez egy kicsit megnyugtatott ugyan, de azért be voltam szarva eléggé.

Beöltöztünk az ugráshoz, beállította a hevedereket, aztán elindultunk a gép felé. Az L-410 repülőgépben sokan voltak, de Bé csinált nekünk helyet közvetlenül a pilótafülke mögött. Aztán bezárták az ajtót, innen már nem volt visszaút.

A gépben a sok régi ejtőernyős között, akiknek már ki tudja hány századik vagy ezredik ugrása következett, míg nekem ez lesz az első "bevetésem", az újonc voltam. Felbőgtek a motorok, és elindultunk az ég felé. A többiek úgy utaztak, mint ha busszal mennének valahová, és sokkal nyugodtabbá váltam közöttük. Bé folyamatosan mutatta, milyen magasan járunk, aztán 3.500 méter magasan ellenőrizte felszerelésünket. Heveder, szemüveg, retinaellenőrzés megvolt.

Elértük a 4.000 métert. Mindenki felkészült az ugrásra, még egyszer ellenőrizték a felszereléseket, aztán a gép oldalából folyamatosan ugrottak ki az ejtőernyősök. Bé jelt adott, mi következtünk a sorban, odatotyogtunk az ajtóhoz. A menetszél, és a motorok zúgásában alig hallottam, amikor megkérdezte hogy "felkészültél?"

De erre nem lehetett felkészülni…

Bé elengedte a kapaszkodót, és kidőltünk a gépből. Azt sem tudtam mi merre van, csak amikor irányba álltunk láttam meg a földet alattunk. Nem tudtam csendben maradni, hiszen mégis csak kb 200-zal zuhantunk a talaj felé. Pörgött bennem az adrenalin, alig tudtam elhinni, egyszerűen megfoghatatlan volt az egész. Aztán kinyílt a főernyő, rántott egy nagyot rajtunk, és a zuhanás élményét egy másik vette át, a lebegés. Bé gratulált az első tandemugrásomhoz, és hozzátette, hogy a mai naptól ejtőernyős lettem. Neki elhittem.

Pár percet még a levegőben töltöttünk, közben Bé kérdezte hogy milyen volt? Hát k… jó !!!

Az ereszkedéskor Bé megengedte hogy irányíthassam egy kicsit az ernyőt, forogtunk párat, aztán lassan elérkezett a földet érés. Lábakat fel! Borotváltuk a fű tetejét, aztán Bé a sarkával fékezte sebességünket, és megérkeztünk.

Ültem a földön, és csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm, köszönöm…

Bé kérdezte, lesz –e még Muppet-show? Naná, mindenféleképpen szeretnék még ugrani, mert iszonyatosan jó volt !!!

Szeretném megköszönni NEKTEK, (külön Bé-nek aki épségben lehozott), hogy egy felejthetetlen élménnyel ajándékoztatok meg !!!!!!!!!!