Tandem.hu
Tudatos Tandemugrók Oldala

Tandemugrásom - Kárpi Szabolcs

Written by  Kárpi Szabolcs hétfő, 26 január 2009

Sziasztok, gondoltam megosztom veletek én is tandemugrásos élményemet!

Kárpi Szabolcs vagyok 20 éves főiskolai diák, a tandemugrásom az agyamban néhány éve született meg, először csak anyuékat kértem, hogy egész évben nem kérek semmi ajándékot de had menjek már el egyet ugrani :)

természetesen ők nem értettek velem egyet, pedig én nagyon nagy szükségét láttam a dolognak, na addig-addig érlelődött bennem a dolog, hogy első főiskolai évem után úgy éreztem, hogy erre az őrületre nekem szükségem van!!!

Tandemugrásom Kárpi Szabolcs

Így ekkor már önállóan összegyűjtöttem a pénzt és egy nyaralás alkalmával meg is mondtam anyuéknak, hogy nekem meg volna rá a pénzem és a barátnőm intézett nekem időpontot is a hétvégére. na végül eljött a nyaralásnak az a pontja (2008. június 22. vasárnap) amit én a legjobban vártam, kimentünk a hajdúszoboszlói repülőtérre délután 4 körül, egyből kérdeztek, hogy ki lesz aki ugrik, én remegő hangon szóltam, hogy én, alig tudtam megszólalni az izgalomtól, majd kiválogathattam, hogy milyen számok szóljanak a felszállás, a szabadesés és a landolás alatt, természetesen olvasgattam a címeket de fel sem fogtam, hogy mik azok :) így ezt a feladatot inkább a bátyámra és a barátnőmre bíztam, utána miközben vártam, hogy én kerüljek sorra és néztem az eget azzal a gondolattal hogy bár én lehetnék ott és csak zuhanhatnék, de rá kellett jönnöm h még a fűben ülök.

Tandemugrásom Kárpi Szabolcs

Amit megfigyeltünk közben, hogy csak ott ültem és ahányszor beindult a gép, hogy vigye fel az embereket nekem a pulzusom az eget verte! Már ott tartottam hogy a ruha is rajtam volt és megismerkedtem a tandempilótámmal is, Petivel és a kamerásommal Zsolttal, aztán nekikezdtünk a földön a gyakorlásnak, ekkor már kicsit megnyugodtam, hisz tudtam h már benne vagyok és arra figyeltem hogy mit és hogyan csináljak majd! Ezt egy gyors riport követte a kis repülő mellett majd a felszállás, hát tudnotok kell, hogy nekem ez volt az első alkalom hogy repülőben ültem, így kicsit halmoztam az élvezeteket :) de elhihetitek, hogy nem tudtam figyelni a repülésre, hanem inkább végig a zuhanás járt a fejemben amit tudtam, hogy nemsokára meg fogok tapasztalni, rajtunk kívül még egy másik ugrópáros volt a gépben akikkel magasság elérése nagyon jó hangulatban telt, végig beszélgettük és nevettük az utat, mígnem kinyílt az ajtó és az egész gép belsejét lehűtötte a levegő ami kb. 2700-2800 m magasságban volt és természetesen mi voltunk az első ugrók :) egy kicsit félve engedtem el a repülőgép oldalát, de sikerült!

Tandemugrásom Kárpi Szabolcs

Ahhoz, hogy tudjak örömömben ordítanim fel kell nagyon szabadulnom, hát ami azt illeti abban a pillanatban ahogy a gépből kifordultunk én elkezdtem üvölteni úgy hogy a lent várakozók is hallottak :) a szabadesés fantasztikus volt, nagyon élveztem és szabadnak éreztem magamat, nem hittem el hogy velem ez megtörtént, nagyon boldog voltam!

Az ernyő kinyitása olyan volt mintha valamin fent akadtunk volna és mintha a hangomat elvágták volna, a lassú ereszkedésnek köszönhetően lehetőségem nyílt egy kicsit irányítani az ernyőt, élvezni a látványt, ami csodás volt annak köszönhetően, hogy az ugrás naplementében történt és jó volt belekóstolni ebbe az egész életstílusba! Ami akkora hatással volt rám, hogy még most ahogy írom, fél évvel később is beleremeg a kezem, mert annyira felmegy bennem az adrenalin!

Tandemugrásom Kárpi Szabolcs

Természetesen a videómat is rengetegszer láttam, ami hasonló élményekkel jár :) Annak aki ki szeretné próbálni annyit tudok mondani, hogy vágjon bele, mindenképpen megéri és ha az anyagiakkal van baja, hogy nem tudja-e hogy erre szánja, nos én erre mindenkinek csak annyit mondtam, hogy egy percig nem bántam meg,hogy rászántam!

Köszönöm, hogy elolvastátok a beszámolómat!

Kiskunhalas, 2009.01.25

© 2017 Tandem.hu
Készítette: tarhely.hu