Ikertestvérem, Nóri ismerkedett meg a tandemugrással először jó pár évvel ezelőtt (nagy mákja volt! :) és én nagyon sárga voltam az irigységtől! :), és az ő beszámolója, videófelvétele után újra és újra előtört belőlem, hogy én is én is! Akkor még sajnos a piszkos anyagiak miatt nem állt módomban kipróbálni,de ami kések, nem múlik!

A leendő Uramnak immár 4 éve emlegettem ezt a tandemugrás dolgot, és idén születésnapomra (júli 20) meglepett vele! Ugyan az ugrás augusztus 10-én valósult meg, de az Élmény kárpótolta a csúszást!

Szóval! :)

2008. augusztus 10-e vasárnap, Dunaújváros mellett, Kisapostaggal szemben a repülőtérre érkezve, kissé felfokozott hangulatban közelítettem meg Párommal és Hugiékkal Tandemteam tagjait és még sok-sok ernyőst. Nagyon sok és vidám embert láttam, akik készülődtek az ugrásra, hajtogattak, öltözködtek, egyfolytában vigyorogtak. Voltak, akik már ugrottak, és voltak, olyanok is, akik csak úgy heverésztek, és élvezték a napsütést! Na több se kellett nekem, hát nekem is fülig ért a szám, mert már csak pár perc választott el az ugrásig! Adrenalin már így is dolgozott ezerrel bennem, pedig még csak a fűben álldogáltam és vártam, hogy rám kerüljön a sor :)

Jászai Bélával, Bé-vel ugrottam! Bé egy zseniális ember és vérprofi! Nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott, hogy mikor mi fog történni, felkészített az ugrásra. Nem túlélem ezt az ugrást, hanem MEGÉLEM, és minden úgy történik ahogy én szeretném, de ahogy bé akarja! :)

Felöltözve neki indultunk a MI-8 as helikopterhez. Bé végig kézi kamerával vesz, én meg vigyorgok, mint a tejbetök :D Már a helikopter is nagy élmény volt, mert még sosem ültem helikopterben. Több mint 20-an szálltunk fel, nekem kicsit sok időnek tűnt, mire elértük a 3.500 métert... vagy csak az én agyam hagyott ki pár másodpercre :) de aztán egyszer csak felálltunk mindketten, és beálltunk a sorba az ugrók közé.

Amikor közelítettünk a helikopter tátongó nagy ajtajához, és megcsapott a szél... húúúú hát egy kicsit előtört belőlem a tériszony :) Így elsőre egyetlen dolog volt megrázó, elhagyni a helikoptert, a biztos talajt. Bé kérése szerint én ugrottam, nem ő lökött ki a gépből :) Merthogy én nem háttal ugrottam ki, mint a többiek, hanem előre a 'semmibe'. Egy előre szaltó után kinyílt az a pici ernyő, ami segít stabilizálni magunkat, a menetszél elképesztő módon süvített, felvettük a zuhanási pozicíót, és próbáltam levegőhöz jutni :) Tudtam magamról, mert még össze is néztünk egyszer Bé-vel, hogy megvagyok-e még? :)

Elég gyorsan eltelt az a kb. 40 másodperc,és nyílt a főernyő! Fantasztikus érzés volt ahogy kinyílt az ernyő és a nagy robajt felváltotta a lágy csend. Aztán Bé engedte, hogy kezeljem a zsinórokat, így tettünk Bé segítségével egy gyors kört, fordulót, ezt különösen élveztem. Az ereszkedés elképesztő gyorsan végetért, és már csak azt vettem észre, hogy földet értünk.

Ahogy leérkeztünk azt hajtogattam,hogy még-még-még egyszer! :) és hogy Köszönöm Bé!

Leírhatlan élmény volt, és szeretném még sokszor átélni ezt a csudajó zuhanást!

Ezért is írtam le az én élményemet, hátha engem sorsoltok ki! :)