Tandem.hu
Tudatos Tandemugrók Oldala

Additional Info

  • Item Shortcode:

    Érdekességek az ejtőernyőzésről

Érdekességek az ejtőernyőzésről

Written by  kedd, 21 március 2017

Maga az ejtőernyőzés, mint sport megjelenése nem olyan régre vezethető vissza, azonban technika terén több átalakuláson ment keresztül.

Kínában, 1306-ban a császár koronázásán bukkant fel először. Technikáját tekintve jelentősen különbözött a mai ejtőernyőzési felszereltségtől.

Akkoriban ezen az ünnepségen bambusz rudakra feszítettek kupolát, valamint kezükre erősítettek kötelekkel tornyokból és fákról végeztek ugrásokat. Egyes leírások alapján Indiából is maradtak fenn ehhez kapcsolódó utalások. Az 1500-as években, Olaszországban Leonardo da Vinci munkájában is már vázlatrajzok találhatóak az ejtőernyőzésről, és a működését is felvázolta, azonban nem található feljegyzés tervének gyakorlati megvalósulásáról.

1617-ben Olaszországban kiadták Fausto Veranzio munkáját, aki szintén az ejtőernyő tervét vázolta fel, nála már megvalósult a tervek gyakorlati alkalmazása. Vannak olyan feljegyzések is, melyek szerint egy francia rab megszökött a miolansi erődítmény tornyából úgy, hogy ruhadarabokból és vászonból ejtőernyőt készített magának.

Manapság szerencsére már stabil technika és felszerelés áll az extrém sportok szerelmesei rendelkezésére, ha szeretnék kipróbálni az ejtőernyőzést.

Ha Te is kedvet kaptál, hogy kipróbáld az ejtőernyőzést, készülj fel egy kalandos ugrásra, nem fogod megbánni!

© 2017 Tandem.hu
Készítette: tarhely.hu